Nem vagyok nagy filmnéző, de mégis megnézek, azoknak aztán 80-90 százaléka úgymond kedvencemmé válik. Amit mégis kiemelnék, az a P.S. I Love You.
Szeretem benne, hogy nagyon jól lavírozik a dráma és a vígjáték között,
alapvetően romkom, de már csak az alaptémából kiindulva is sok benne a
szomorú, könnyfakasztó jelenet. Amit még külön megemlítenék: nagyon
tetszik, ahogy a főhősnő, Holly megtanul saját lábra állni, ahogy
lassanként magára talál. Fiatalon, tizenkilenc éves útkeresőként
találkozott Gerry-vel, akihez aztán nagyon hamar férjhez is ment. Így
hát a szülői házból egyenesen a házasságban kötött ki, a szülők után a
férj jelentette neki a hátszelet, akivel szenvedélyesen szerették
egymást. Élték életüket a szokásos hétköznapi problémákkal: túl kicsi a
ház, gyereket kéne vállalni, Holly utálja a munkahelyét, nem tudja, mit
akar, csak azt, hogy mit nem. Aztán Gerry sajnos meghal agydaganatban,
Holly pedig ott marad egyedül - illetve nem teljesen egyedül, hiszen a
családja és a barátai igyekeznek tartani benne a lelket, de a gyásszal
való megbirkózásban nem sokat tudnak segíteni. Holly-t teljesen betemeti
a veszteség, azonban egyszer csak levelek érkeznek egykori férjétől.
Gerry ugyanis tudta, hogy feleségének nagyon nehéz lesz nélküle, ezért
előre megírt neki tíz levelet, benne mindenféle kisebb-nagyobb
feladattal, amit Hollynak el kellett végeznie. A levelek különféle módon
jutnak el hozzá, és mindegyiket azzal zárja: P.S. I Love You. Ahogy
Holly izgatottan várja a leveleket, lassanként kikeveredik a gyászból,
aztán arra is rájön végre, mivel szeretne foglalkozni, mi tenné őt
boldoggá. Megismeri önmagát, megtanul saját lábra állni, és már nem fél
attól, hogy egyedül kell boldogulnia. Gyönyörű és bájos film, gyönyörű a megható jelenetekért és a fontos témáért, bájos, ahogy Holly a barátaival karöltve csetlik-botlik. Egyszerűen imádom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése