2016. szeptember 1., csütörtök

Ricsi - 1. nap - Kilátások magányom jeges tornyából (megzenésített szingliség)



Azt hiszem soha nem akartam szingli lenni, de életem nagy részében az voltam. Most is, immár kb: öt és fél éve. Voltam több nővel is azóta, de külön a szexért nem fogok ismerkedni, mert annyira nem élvezem és vonzónak sem érzem magam. Testileg vonzanak a nők, de néhány éve már lelkileg nem tudok mit kezdeni velük. Nem hajt a vágy, hogy ismerkedjek, nem akarok többet tudni az életükről, nem várok tőlük semmit, és ez az elszigeteltség, ürességérzet még az, ami a leginkább arra ösztönöz, hogy ne vágjam el magam az emberektől, mert rémisztőnek élem meg, hogy milyen közönyös vagyok.


Persze tudom, hogy ez egyfajta védekezés. Valószínűleg bizalmi problémák miatt, mert a legtöbb kapcsolatom úgy ért véget, hogy a másik hozott egy döntést és vége lett, semmi beszéljük meg, semmi dolgozzunk rajta, vagy küzdjünk érte, nekik nem jelentett végül semmit a kapcsolat, így nekem hiába jelentett sokat, egyedül maradtam vele. Ezt sok ember megéli, nem is rinyálásból mondom. De megbízni már leginkább csak barátokban tudok, akik tisztában vannak azzal, hogy milyen gyengeségeim meg hülyeségeim vannak, és ennek ellenére is igényt tartanak a társaságomra, mernek rám támaszkodni, megbíznak bennem. Nem túlzás talán, hogy összesen egy ilyen embert ismerek, akire mindez igaz. Szóval barátkozni könnyebb, mert nincs nagy tétje. Nincs benne az, hogy az embernek csak egy barátja lehet és csak vele kell foglalkoznia, ha normális a viszony, mindig van mód egy kicsit hangolódni, közelebb kerülni egymáshoz. Nem dugsz a barátaiddal, na bumm! A magamfajta sérült egyéneknek fontosabb a biztonságérzet, hogy a másik ott lesz, ha szükség van rá, mint az, hogy a másikat egyedül én birtokoljam, testestül, lelkestül. Legyen különleges a viszony és nem kell kizárólagosnak lennie.


Persze nem itt akartam tartani már korábban sem. Évekkel ezelőtt gondoltam: ideje lenne ismerni a jövendőbeli páromat, most meg már ideje lenne lassan családot is alapítani, és még nem is ismerem valószínűleg. Nem szeretnék nagyon megöregedni mire eljutok a babázáshoz. Alapvetően pár dolog fontos csak számomra abban, akivel egybekötném az életem, és a szerelem nincs köztük. A szerelmet lehet szenvedéllyel és gyakori harmóniával pótolni, és az nem facsar ki úgy. Ami igazán fontos, hogy testileg és lelkileg vonzódjunk egymáshoz, hogy a nézeteink ne kreáljanak konfliktust köztünk és hogy a gyereknevelés kérdéseiben egyet értsünk. Meg persze a bizalom, de hát anélkül őrültség is bármilyen párkapcsolatba belevágni. Nyilván nem csak rajtam múlik, de nekem az apaság rendkívül fontos, és nem fogom kockára tenni, hogy a feleségem esetleg dühében összeverje a gyereket, vagy szülés után ki tudja mikor válni akarjon. Nem kell semmibe beleugrani.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése