2016. szeptember 10., szombat

Dóri - Tizedik nap: Elevenítsd fel életed első szerelmét, és az első csókot

Nos, a kettő sajnos nem ugyanazzal az emberrel történt. Különben is, mire gondolunk itt "első szerelem" alatt? Mit elevenítsek fel? Az első plátói szerelmet? Az első barátomat? Az első beteljesült, viszonzott szerelmet? Mert nagyon nem mindegy.


 Életemben először tizenhat éves koromban lettem szerelmes, a színjátszó társulatban az egyik srácba. Bár ő is sokat bámult engem, végül nem történt köztünk semmi, még beszélni is csak néhány szót beszéltünk. Volt pár álmatlan éjszakám miatta, de nem vészes.

Időrendben haladva ezután következett az első csókom (2005 nyarán), amire nem szívesen emlékszem vissza, de tegyük meg a blogbejegyzés kedvéért!
Akkoriban nagy divat volt gportal oldalakat készíteni, nekem is volt egy. Mivel igyekeztem barátkozós lenni, ezért feltüntettem rajta az msn címemet. Nagyban mentek a színjátszóval a próbák, előadások, minden nap hullafáradtan estem haza, és az egyik ilyen estén valaki felvett msn-re. Csevegtem vele pár sort ugyan, de azt sem tudtam, melyik bolygón vagyok, és még az sem derült ki számomra egyértelműen, hogy fiúval vagy lánnyal beszélgetek-e - egészen addig, amíg számot nem cseréltünk, és amikor megkérdeztem, milyen néven írhatom be, azt felelte: "Drágám, ha te is akarod :D", majd végre kinyögte, hogy amúgy Marcinak hívják.
Másnap már e-mailekkel bombázott, hogy ő mennyire megkedvelt, meg tetszem neki. Számomra ez az iram elég gyors volt, hiszen azt sem tudtam, ki ez, ám mivel előzőleg engem nagyon elkerültek a fiúk, azért mégiscsak hízelgett a nem létező hiúságomnak, hogy egy fiú érdeklődik irántam.
Addig nyaggatott, amíg belementem egy személyes találkozóba. A randi abból állt, hogy ültünk, fogta a kezemet, és bámult. A tali végén megkérdezte, hogy "akkor mi most együtt vagyunk?", én meg, jobb ötletem nem lévén, azt feleltem, "lehetünk". Az az igazság, hogy nekem nem tetszett a srác, de olyan bizonytalan és zavart voltam, hogy inkább csak sodródtam az árral.
Nem volt jó ötlet. Folyton hívogatott meg írogatott, én meg már akkortájt sem szerettem, ha rám telepszenek. Közös témánk nem volt, nem tudtam vele rendesen beszélgetni, őt csak a foci érdekelte, engem meg az sem. Három hétig "jártunk", azalatt négyszer találkoztunk. A harmadik randin szóba került, hogy én még sosem csókolóztam, azt mondta, addig vár, ameddig szeretném. Öt perc múlva meg: "nézz ide!" odanéztem, és váratlanul felém hajolt, hogy lekapjon, én meg rendre kitértem előle. Felettébb romantikus... A találkozó vége felé kezdett megsértődni, amiért nem engedem a csókot, ezért végül sóhajtva megálltam a pláza közepén, és jeleztem neki, hogy oké, csókoljon meg. Hajol, becsukom a szemem - erre minden bevezető nélkül bedugta a nyelvét a számba, majdnem le a torkomig. Semmi előkészítés, semmi ajak, nem, basszameg, hanem rögtön betámad a nyálas nyelvével. Azt sem tudtam, mi a franc történik. Undorító volt. Aztán valahogy sikerült megszakítani a csókot, Marci örömittasan átölelt, én visszaöleltem, és közben diszkréten letöröltem a karommal a számat.
Végül köcsög módon msnen "szakítottam" vele, de igazából ezt a kis randizgatást sosem tekintettem igazi kapcsolatnak, nem is szoktam beleszámolni a többi közé.
Ez volt hát az első csókom története. Ennek köszönhetően hosszú évekre megundorodtam a nyelves csóktól, az első három párkapcsolatomban konkrétan száműztem a dolgot, és nem, vagy csak nagyon ritkán voltam hajlandó nyelves csókot váltani az adott partneremmel. Aztán valamennyire megbékéltem vele, sőt, olyan is előfordult, hogy valakivel nagyon is élveztem (bár egy kezemen meg tudom számolni, hány ilyen volt), de a mai napig megvagyok nélküle. Sanyival jólesik, de csak ha olyan hangulatom van.


Az első viszonzott szerelmem pedig 2005 novemberében jött el az életembe. Hotdog.hu oldalon ismertem meg Petit, először csak egy volt a sok levelezőtárs közül, aztán bevallotta, hogy részéről a dolog kezd több lenni. Ebben a helyzetben megint az volt, hogy maga az érdeklődés imponált, és akkortájt annyira alulértékeltem magam, hogy nem hittem abban, hogy valaha fog engem valaki szeretni. Belemélyedtünk a levelezésbe, msnezésbe, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, aztán a személyes találkozó is jól sült el, tetszett nekem a srác. A magam módján szerettem is, az a tipikus első viszonzott szerelem, amikor lubickolunk az érzésben, hogy de jó, tetszem valakinek, és jaj de jóképű barátom van. Öt hónapig tartott a kapcsolatunk, szép időszak volt, nem bántam meg. De én hamarabb és könnyebben túltettem magam rajta, mint ő rajtam, még évekkel később is írogatott nosztalgikus hangvételű leveleket.
Az első igazi szerelmet az utána következő fiúval éltem át. De az egy másik történet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése