2016. szeptember 5., hétfő

Ricsi - 5. nap - Az elmúlásról


Volt-e már olyan, hogy öngyilkos akartam lenni? Nem. Nem volt. Olyan volt, hogy utáltam az életem, nem láttam értelmét, azt akartam, hogy vége legyen a szenvedésemnek. Olyan volt, hogy gondoltam az öngyilkosságra, nagyon sokszor, néha egy-egy veszekedés után, amíg egy fedél alatt éltem az apámmal, néha eljátszottam a gondolattal, hogy halálos beteg vagyok, és ez nyugalmat adott, hogy vége a küzdelemnek. Olykor a magány, olykor a félelem és bizalmatlanság, olykor az keltett bennem olyan érzést, hogy nincs értelme élnem, hogy nem láttam kilátást a problémáim megoldására. A boldog jövőre. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már egyáltalán nem szoktam így érezni, régen eleve nem is akartam túlélni a 30-at, most meg már kevesebb, mint egy hónap és 30 leszek. Néha megszólal bennem egy macho Rick Grimes-hangú fazon, hogy mindenki cserben hagyja a bennem lévő, szomorú gyereket, és ne merészeljem én is ezt tenni vele, felelős vagyok érte, nem számít, hogy mások nem azok értem. Az is segít, hogy időnként beugrik: most már teknősökről is kell gondoskodnom. Bár nem, mintha más ne tehetné meg, de ezt is én vállaltam, nem lenne helyénvaló lepasszolni őket. Az egyedüli ami tartja bennem olykor a lelket a megszokáson meg a hobbijaim figyelemelterelésén kívül az, hogy később jobb lesz, később lesz családom és oda fogok tartozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése