2016. szeptember 4., vasárnap

Dóri - Negyedik nap: A vallásról alkotott nézeteid


Római katolikus keresztény családba születtem. Sokáig az életem szerves részét képezték a vasárnapi misék, a hittan órák és a hittan táborok, emellett elsőáldozó is voltam. De sosem éreztem a magaménak ezt a világot. A miséken rendszerint untam magam, és a képzeletembe menekültem, hogy gyorsabban teljen az idő. Mindig volt egy olyan rész, amikor a pap az adott témához illő párbeszédeket folytatott le a hívőkkel, ilyenkor rendszerint rettegtem, nehogy engem is megszólítson, mert akkor kiderült volna, mennyire nem vagyok ott fejben.
A hittan órákat azért élveztem, mert nagyon jó tanárnőnk volt, aki élvezetessé tette az egészet. Volt egy piros táblája, és amikor bibliai történeteket mesélt el, arra ragasztgatta fel a szereplőket, így sokkal izgalmasabb volt az egész, és jobban figyeltem. Egyszer találtam otthon két vaskos Képes Biblia névre hallgató könyvet, ami emészthetőbb formában, fiatalosabb nyelven és szép illusztrációkkal tálalta az eseményeket. Kiolvastam mindkettőt. De ezekre inkább meseként tekintettem, mint megtörtént esetekként. Nem váltam ateistává, nem vontam kétségbe semmit, de nem is éreztem magamban a hitet, az elhivatottságot. Táborokban néha rám is szóltak, ha nem viselkedtem jól.
Tizennégy éves koromban anyuék elé álltam, és közöltem, hogy nem akarok többé misére és hittanra járni. Voltak belőle viták, a szüleimet mindez váratlanul érte, talán azért, mert a bátyám jó hívő volt, és önszorgalomból ministrálni is rendszeresen eljárt. Mivel kb. ezzel egy időben kezdtem rockzenét hallgatni, még az is felmerült bennük, hogy talán sátánista lettem :D Pedig egyszerűen csak nem volt kedvem vasárnaponként korán felkelni, és a hittan sem nyújtott már nekem semmi újat. Végül megbékéltek a dologgal. Szerencsére a családom nem az a nagyon elvetemült vallásos fajta, ők valahogy megtalálták az arany középutat.


Innentől kezdve nem foglalkoztatott a vallás kérdése. Jó néhányfélével találkoztam életem során, de egyik sem szólított meg. Úgy voltam vele, hogy semmit nem vontam kétségbe, elfogadtam a különféle nézeteket, de nem találtam olyanra, ami engem megfogna.
Az elmúlt hónapokban az ezotéria, az angyalterápiák kezdtek el foglalkoztatni. Nem ástam bele még magam, sőt, egy ideig idegenkedtem tőle, mert ha belefutottam egy-egy látóba, ők nagyon fensőbbségesen és lekezelően viselkedtek. Nemrég azonban anyu révén - akit nagyon érdekel ez a téma - megismerkedtem egy nagyon aranyos nővel, Évivel, aki angyalokkal gyógyító. Szelíd, kedves, és ami a legfontosabb, nem akarja a maga nézeteit ráerőltetni másra. Talán ez zavart leginkább a vallásokkal kapcsolatban, hogy a legtöbb hívő, akivel találkoztam, azonnal meg akart téríteni. Én mindenki hitét, vallását tiszteletben tartom, amíg nem erőszakolják rám, mondván, márpedig ez a helyes út. Amikor az Intersparban dolgoztam, volt egy Jehova tanúja kolléganőm és egy hitgyülekezetes is. Egyetlenegyszer elbeszélgettünk a témáról, de egyikük sem akart a maga igazáról meggyőzni, és békésen dolgoztunk egymás mellett. Szerintem ez így a jó. Mindenkinek a maga dolga, hogy miben hisz, mit érez közel magához, és mindenki maga dönthet erről.
Visszatérve az angyalos témára, Évihez havonta ellátogatunk anyuval, és ilyenkor mindig feltöltődöm. Évi eddig rendszerint olyan dolgokra tapintott rá, amik tényleg igazak, és amikor kártyát vetünk, azok is mindig azt mondják ki, ami úgy is van. De a különféle hitek közül talán ez az egyik, amit a legszkeptikusabban fogadnak az emberek, ezért nem is nagyon merek beszélni róla, mert nem hiányzik, hogy beszólogassanak.
Mindenesetre eddig ezt érzem magamhoz a legközelebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése